Rólunk

A vállalkozás 1999-ben kezdte meg működését. A fő tevékenységi kör kezdetben IBM kompatibilis számítógépek valamint az ezekhez tartozó szoftverek  értékesítéséből és rendszerbe integrálásából állt. Később kiegészült a készülékek javításával és karbantartásával, rendszerfelügyelet ellátásával, illetve kihelyezett rendszergazda szolgáltatással, ami iránt főként az utóbbi években merült fel igény, elsősorban az 5-250 főt foglalkoztató vállalkozások részéről. Az üzleti partnereink általában cégek, megtalálhatók köztük bankok, nagyvállalatok, költségvetési intézmények, valamint több kis – és középvállalkozás, ebből következően a fő szempont a partnerek egyre komplexebb igényeinek kiszolgálása. Igyekszünk minél szélesebb  körű szolgáltatásokkal partnereink rendelkezésére állni (ingyenes kiszállítás, üzembe helyezés, installálás, tanácsadás stb.). Árszínvonalunkkal igyekszünk a hasonló tevékenységet folytató multinacionális cégek árszintjének jelentősen alatta maradni, hogy a már említett tevékenységek minél szélesebb körben elérhetőek legyenek. Kollégáink 24 és 50 év közötti dinamikus, de már szakmai tapasztalatokkal rendelkező fiatalok. Mohácson jól megközelíthető szervizzel és irodával rendelkezünk. Itt nyomtatókat, kellékanyagokat, szkennereket, notebookokat,  számítógép tartozékokat valamint  szoftvereket árusítunk